Nagykövetünk, Erika
KÖNNYÍTSÜNK A NEHEZÉN – FEJLŐDÉS MENTORRAL!
Ezzel az eseménnyel indítottuk az őszi adománygyűjtő kampányunkat, amiről itt olvashattok bővebben - és itt támogathatjátok a vállalásunkat:
https://adjukossze.hu/
Bár az időjárás nem volt túl barátságos, szép számmal összegyűltünk reggel fél hatkor, még jóval a napfelkelte előtt. Az óbudai Fő térről indultunk, és a 8 kilométeres sétánk során érintettük a Selyemgombolyító épületét, majd a Waterfront City sorra emelkedő lakótornyai mellett eljutottunk az egykori Harisnyagyárhoz, onnan pedig lekanyarodtunk a város egyik legszebb részére, a part menti Hamvas Béla sétányra, a Gázgyári Tisztviselőtelep mentén. A Graphisoft Park után elértük a vasúti híd óbudai hídfőjét. Ezeken a helyeken rövid időre megálltunk, hogy meséljünk a történetükről: az egykori óbudai selyemgyártásról, a Gázgyárról és annak gazdag kulturális életéről, és persze a Hajógyári-szigeten lévő – bár nem látható – csodálatos római kori emlékről, Hadrianus helytartó palotájáról.
A Római-partra érve a régi nyaralók életéből elevenítettünk fel néhány személyes emléket, és beszéltünk a partszakasz mai „védőiről”, a Maradjanak a Fák a Rómain civil szervezet önkénteseinek munkájáról. Végül a szakadó eső elől a Római-parti Nyárfás vendéglőnél találtunk tetőt és kellemes teret a közös reggelinek, a meleg kávé, kakaó és a sok finom házi sütemény társaságában még egy jó beszélgetésre is összegyűltünk, a hosszú séta után még mindig boldogan viháncoló kutyákkal.
Jövőre is várunk titeket, mert JÓbudán mindig jó!
Őszi adománygyűjtő kampányunkkal szeretnénk biztosítani annak az idén megkezdett programunknak a folyamatosságát, amely a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek nyújt segítséget. Minden nehézség megoldható, ha egy értő mentor segít! A Jóbuda Közösségi Alapítvány jelenleg tíz tanulónak tudja biztosítani a fejlődéséhez szükséges korrepetáló tanár óradíját megbeszélés alapján. Szeretnénk ezt a programunkat több óbudai gyerek számára elérhetővé tenni, hogy minél többen esélyt kaphassanak.
Idei kampányunk kezdőeseménye a tavaly olyan jól sikerült hajnali séta, melyre szeretettel hívunk mindenkit - aki volt már, azt azért, aki meg nem, azt azért. :)
Mikor? 2022.11.05. szombaton 05:30-tól kb 07:30-ig.
Hol? A Fő térről indulunk a Krúdy szobortól, és a Nap bácsi a végállomás a Római - parton.
Mit csinálunk? Sétálunk, beszélgetünk, egy-egy érdekes ponton megállunk, mesélünk, elcsípjük a Napot, amikor felkel, és a végén együtt megreggelizünk a Dunaparton.
A séta ingyenes, de regisztrációhoz kötött: REGISZTRÁLOK
A kampány további részleteivel hamarosan jelentkezünk!
Kedvcsinálónak a tavalyi sétánk: Hajnali séta a Római-parton - Jóbuda Közösségi Alapítvány (blog.hu)
Szerettük volna illően megköszönni nagyköveteinknek a Swimathon - kampányban való részvételüket, és a rengeteg munkát és lelkesedést, amivel a támogatásokat gyűjtötték a négy hét alatt, ezért rendeztünk számukra egy kis összejövetelt. Szerencsénk volt, mind az idő, mind a hely szuper volt - ezúton is köszönjük a Mad Garden Budának, hogy varázsoltak nekünk egy nagy asztalt csúcsidőben -, és ahogy az lenni szokott, mindenki elhozta a jókedvét is. Sőt, még Bombay kutya is velünk ünnepelt. : )
Köszönjük még egyszer Tatai Károlynak, Dénes Gábornak, Szabady Ádámnak, Varsányi Lillának és Bombaynek, Huzella Péternek, és a Megúszók csapatának, fantasztikus munkát végeztetek!
Köszönjük csodálatos nagyköveteinknek, hogy vállalták a kihívást, és együtt a négy hét alatt összegyűjtöttek a Bukás helyett Mentort! programunkra 800 757 Ft-ot! Emellett köszönjük a Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak, hogy lehetővé tették számunkra a kampányban való részvételt!
Hogy állt össze a végeredmény? Íme:
Tavaly nagy örömmel, és egyben nagy sikerrel vettünk részt a Swimathon - kampányban, ezért úgy döntöttünk, idén is elindulunk! A mostani gyűjtésünk célja egy kerületi iskolai mentorprogram létrehozása, amit ebben az évben tervezünk elindítani - ezen belül is a programban részt vevő tanárok bérére gyűjtünk. Erről bővebben a bemutatkozó oldalunkon írtunk: Bukás helyett mentort! – Swimathon 2022
Az idei kampány időtartama: 2022. 05. 20. - 06. 18.
Csodálatos csapatunk van, akiknek nagyon köszönjük, hogy elvállalták a nagykövetséget, és nagyon szurkolunk, hogy teljesítsék kitűzött céljaikat!
Itt lehet őket megismerni, valamit támogatni:
Tatai Károly: Tatai Károly – Swimathon 2022
Dénes Gábor: Dénes Gábor – Swimathon 2022
Szabady Ádám: Szabady Ádám – Swimathon 2022
Huzella Péter: Huzella Péter – Swimathon 2022
Varsányi Lilla: Varsányi Lilla – Swimathon 2022
Szeptember elején újabb kampányt hirdettünk, hogy a Gyökerek és Szárnyak Alapítványtól érkezett kihívásnak megfelelve, év végéig összegyűjtsünk 2 millió forint adományt.
A nyári Swimathon kampánynak köszönhetően júliusra ez az összeg már túllépte az 1,6 milliót. A hiányzó összegért szeptember 6-tól október 18-ig három elszánt nagykövetünk, Gyenes Zsuzsa, Havas Ágnes és Hruskó Erika kampányolt, és fantasztikusan csinálták: hárman összesen 329.000 forintot gyűjtöttek össze a JÓbuda Közös Alapba.
Köszönjük nektek, hogy adományotokkal segítitek a munkánkat, köszönjük, hogy támogattok, hogy bíztok bennünk, hogy megláttátok a csapatban azt az erőt, energiát és tudást, amivel Óbuda civil életét segítheti. Köszönjük azoknak is, aki velünk tartottak október 2-án a kampányunk fő eseményén, az óbudai hajnali sétán, velünk járták végig az utat hajnali 5-től a Fő tértől a Római-partig, hogy ott együtt ünnepeljük a napfelkeltét. Felejthetetlen élmény volt!
Köszönjük a Civil Iránytű Alapítványnak, hogy technikai segítséget nyújtott a kampányunk lebonyolításához. Hajrá, Jóbuda!